Hazugság-őszinteség

A hazugság és lélektana

Az előző írásban az őszinteséget jártuk körül, de ha a fehérrel foglalkozunk, a feketét sem feledhetjük, mert így kerek a kép, és az őszinteség másik fele ugye a hazugság*.

Sokan vallják, hogy minden ember hazudik néha. Van, aki rutinosan, van, aki rosszul, van, aki “kényszerből”, van, aki már észre sem veszi.

Mi visz rá arra, hogy hazudjunk?

Mi ebből az előnyünk?

Az előző cikk után többen említettétek a gyerekkorban kapott hatásokat, amik “lenevelnek az őszinteségről”. Ez megerősítette az alábbi tényt, amivel sokszor szembesülünk a praxisunk során.

Kezdjük egy érdekes ténnyel: a családok nagy részében a gyerekeket kiskoruktól kezdve nevelik a “megfelelő” viselkedésre. Ez önmagában nem rossz, hiszen a szocializáció részét képezi, de vannak aspektusai, amiket érdemes megvizsgálni. Mikor például rendszeresen megszidják a gyerekeket amiatt, mert kimutatják az érzelmeiket – pozitívat és negatívat egyaránt – a hazugság egy formájára tanítják őket. Ugyanez a helyzet, amikor “megkérik” a gyerekeket a szülők, hogy a kedves rokonoknak ne mondják el, amit apu és anyu otthon mondanak róluk, stb. Már gyerekként rengeteg olyan hatás ér minket, amiből azt a következtetést vonjuk le, hogy óvatosan kell bánni az őszinteséggel, sőt, néha egyenesen hazudni kell, mert ezt várják el tőlünk.

A társadalmi életünk során pedig számtalan olyan helyzetbe kerülünk, amikor szintén elvárás a hazugság, vagy legalábbis nem előnyös az őszinteség. Például a munkahelyünkön a főnök véleményét csak nagyon körültekintően lehet finomítani, vagy sehogy, a hivatali ügyintézéskor nem küldjük el az ügyintézőt ahová gondoljuk, még akkor sem ha ő a harmadik személy, aki a negyedik verziót mondja valamilyen hivatalos ügy kezelésére, és így tovább.

És ne felejtsük el a legkevésbé észrevehető, de leggyakoribb hazugságainkat, a saját érzéseinkkel kapcsolatban.

– Jól érzed magad? Igen, persze (egy fenét)
– Tetszik ez a ruha? Nem rossz (atyaisten)
– Mi a baj? Semmi (ha te azt tudnád)
és társai

Készakarva karikíroztuk ki, de a lényeget mindenki érti.

Miért tesszük ezt?

Az őszintétlenség néhány motivációja

– félelem az elutasítottságtól vagy az el nem fogadástól

– megtanultuk, hogy az érzelmek nem kimutatásra valók

– félelem a konfliktustól

– remény valaminek az elérésére (hízelgés típusú hazugság)

– azt gondoljuk, hogy a másik fél úgysem fog megérteni, tehát minek

Ami még ennél is veszélyesebb: az önmagunknak való hazugság.

Különösen bonyolult vagy nemtetsző szituációkban sajnos gyakran előfordul, hogy aki nem látja a megoldáshoz vezető utat, a teljes kétségbeesés helyett az önmagának való hazugságot választja.
Ám ez csak látszatra jobb megoldás, ugyanis “elaltat”, a helyzetben való jelenlétet teljes mértékben megakadályozza, és ezzel a megoldást is.

Az érzelmek teljes skálájához a fájdalom is hozzátartozik. Ha a félelem és elfojtás helyett a megélést választjuk, akkor azzal együtt, hogy egy ideig nagyon rossz lehet egy helyzettel őszintén szembenézni, de ez az egyetlen módja, hogy a megoldás is megmutathassa magát.
Mert a fájdalomból-csalódásból való igazi kiút épp nem az elkendőzésben rejlik, hanem a megélésben és a döntésben, hogy nem ezt akarom. És mikor ez a valós döntés megszületik, érdekes módon a megoldási lehetőségek is elkezdik megmutatni magukat.

Arról nem is beszélve, hogy a skála alsó határát megengedve a felső is jóval intenzívebb lesz, képesek leszünk jóval erősebb és hosszabban tartó pozitív érzelmek megélésére is.

Őszinteség és érettség – elég érettek vagyunk, hogy mi magunk elviseljük az őszinteséget?

Amíg mi magunk hazudunk magunknak és másoknak, addig nem nagyon. Mivel a kettő együtt jár. A hazugságot sokszor azért választjuk, mert nem bízunk abban, hogy elbírjuk az őszinteséget. Nem bízunk magunkban, nem bízunk a világban. A bizalom témát majd egy másik írásban járjuk körbe.

Ha hajlandók vagyunk végigjárni azt az utat, hogy megengedjük magunknak az őszinteséget saját magunkkal szemben, majd másokkal is, akkor bármi is jöjjön kívülről, ami a másik őszinteségét tükrözi, képesek leszünk elfogadni és a jelenben reagálni.

Az őszinteség egy lehetőség a mélyebb szintű kapcsolódáshoz, de ennek az alapfeltétele, hogy ne a múlt alapján ítéljünk, és ne is saját elvárások alapján, hanem befelé-kifelé őszintén vállalva magunkat, befogadjuk a másikat is.

*Nem tárgyaljuk a politikusok, felelős beosztásban lévők és komoly anyagi érdekek miatt hazudók témáit, mert az egy másik életforma, ami számunkra most nem érdekes. Itt az egyéni viszonyrendszerekkel és személyes kapcsolatokkal foglalkozunk.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

A véleményed itt is és a Facebook oldalunkon is leírhatod. Mivel bízunk bennetek, ezért levettük a jóváhagyás funkciót a hozzászólásokról, azaz ha a cikkek alatt akartok hozzászólni egy-egy íráshoz, azonnal meg fog jelenni mostantól a hozzászólás. Ha bizalmasabb jellegű a hozzászolásotok-kérdésetek, továbbra is írhattok az info@vegtelenlehetoseg.hu email címre, akkor privátban válaszolunk, ahogy eddig.

Izgalmas önfelfedező túrát!

Rita Bakradze és Kollár Andrea
Végtelen Lehetőség
Keress minket a Facebookon is, hogy olvashasd rövid tippjeinket, napi írásainkat és a meseszombatokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.