Légy pozitív mindenáron?

Zen_pozitív

Örülj! Légy hálás! Nézd a pozitív oldalát! – mindezek nagyon is helytállók a maguk nemében. Mindennek megvan a másik oldala, számos nézőpont, számos aspektus. Most kivételesen mégsem a napos oldalát nézzük a pozitív gondolkodásnak, hanem a másikat.

Dühösnek, szomorúnak, frusztráltnak érezni magunkat nem illik. Nemcsak azért, mert nem udvarias, vagy rosszul néz ki, hanem azért is, mert pozitívnak kell lenni és ha nem vagy az, akkor nem vagy elég fejlett, nem vagy elég spirituális, nem vagy elég…

Tisztázzunk valamit – igen, van lehetőségünk megváltoztatni a nézőpontunkat, igen, van lehetőségünk hatni az érzelmeinkre, de nem mindegy miképp!

Letagadhatjuk a tulajdon érzéseinket, holott ha felmerülnek, akkor van létjogosultságuk. “Nem lehetek dühös”, “nem érezhetem magam rosszul”, stb. című mondatokat eljátszhatunk a fejünkben, de attól még ott lesz az érzés, amely arra vár, hogy odafigyeljuk rá

Elvonhatjuk a figyelmünket a kellemetlen érzésről. Rengeteg mód van rá – csoki, cigi, alkohol, shopping, pozitív megerősítések, “van, akinek rosszabb dolga van”, stb.

Figyelem, az érzelmek ismerete és elfogadása nem azt jelenti, hogy hogy minden egyes érzésbe belekapaszkodva szenvedjünk, de azt sem, hogy mindent zen arckifejezéssel magunkba fojtsunk.

Az érzéseink, akármilyen előjelűek, hozzánk tartoznak. Ha levesszük a hozzájuk biggyesztett minusz vagy plusz jelet, akkor rájövünk, hogy ezek mind jelzések, amelyek a pillanatnyi állapotunkat írják le. Ha épp nem kellemesek, akkor is azért bukkannak fel, hogy felhívják a figyelmünket, hogy valami nincs rendben, mint a szorító cipő. Lehet nem odafigyelni az érzéseink jelzéseire, de nem érdemes.

Számos lelki majd később testi eredetű problémának éppen az a háttere, hogy nem figyelünk oda az érzéseinkre, nem törődünk a testünk és lelkünk jelzéseivel.

A modern kultúránkban nem arra helyeztük a hangsúlyt, hogy képesek legyünk az érzéseinket és a testi-lelki-szellemi egyensúlyunkat tudatosan kezelni, hanem arra, hogy elnyomjuk a nemtetsző megnyilvánulásokat, érzéseket, mert nem illik így és úgy viselkedni, nem szabad kimutatni, ha valami fáj vagy kellemetlen.

Nyilván nem kell nyilvánosan toporzékolni, erre senkit nem buzdítunk. Azonban meg kell engedni, hogy a feszültség fizikálisan is távozzon a testünkből. Miért? Mert ha nem tudjuk megfelelően levezetni a feszültséget, a stresszt, jó és rossz előjelűt egyaránt, ezek elraktározódnak a testünkben, és később számos egyéb panaszt okozhatnak, amit már össze sem kötünk a kialakulás okával, mert fogalmunk sincs, hogy ez vezetett oda. Hátfájás, fejfájás, izomfájdalmak, reumás fájdalmak, de akár hajhullás, a sor végtelen.

Érdemes lenne tehát rehabilitálni az érzelmek megélését. Mindenki a saját temperamentumának megfelelően.

A levezetés módja persze nem az, hogy a környezetedre öntöd a dühödet, frusztráltságodat, bármit. Maga a kicsapódó stressz levezetésére olyan módszert találj, aminek segítségével egyedül lenyugszol kicsit, ha utána el kell még beszélgetni valakivel, mert ő is érintett, az más, de nem őt kell boxzsáknak használni, ilyenkor úgysem képes senki értelmesen kommunikálni.

Ha kell, sikítós párnát kinevezni, amibe beleüvölthetsz, ha annyira összegyűlt a gőz. Ha elég, kimenni a mosdóba és a szó szoros értelmében lerázni magadról a feszültséget. Gumilabdát a falnak csapkodni. Sírni. Igen, a sírás egy nagyon is klasszikus, de teljesen jól működő feszültség levezető.

Nem, nem könnyű ez a folyamat, újra megengedni magadnak, amit kisgyerek korod óta megtiltottak, mondván, hogy “most már nőj fel, és ne viselkedj ilyen gyerekesen!”

De, viselkedj így, mert ebben a kulcsszó nem az, hogy gyerekes, hanem az, hogy őszinte. És mennyivel egyszerűbb 2 percet dühöngeni, és megengedni magadnak, hogy kiereszd a gőzt, és megnyugodj, mint órákig füstölögni vagy napokig szorongani valamin, aminek rég lejárt a szavatossági ideje, már áttérhettél volna valami másra.

Amikor sokáig belekapaszkodunk egy rossz érzésbe, és nem tudunk tovább lépni, gyakran ennyi az ok mögötte.

Ha újra megtanuljuk – hisz már egyszer tudtuk – kezelni és levezetni az érzéseinket, a “zenségünk” elkezdhet valódivá válni és nem egy újabb álarccá, amit magunkra erőltetünk.

Összefoglalva:

1) Az érzések, az érzelmek pont olyanok, amilyenek. A tiédek. Nálad jobban senki nem tudhatja mit érzel és azt végképp, hogy mit kellene érezni. Engedd meg az érzéseidet, bármilyenek legyenek is épp.

2) Tanuld meg újra a saját temperamentumodnak megfelelően fizikailag is levezetni a stresszt – próbálkozz több módszerrel, és ami beválik, tartsd meg.

3) Ha mégis marad valami, amivel nem tudsz megbírkózni, annak mélyebb oka van, kutasd fel, egyedül vagy segítséggel.

4) A pozitív lét nem azt jelenti, hogy soha nincsenek negatívnak titulált érzelmeid, sőt. Az érzékenység növekedésével új hatások is érnek. De az eszköztárad bővítésével tudni fogod ezt kezelni.

5) A csak a jóra koncentrálj nem azt jelenti, hogy elnyomod az épp kellemetlent, hanem azt, hogy őszinte és önazonos vagy, kezeled a felmerülő helyzeteket, ÉS eközben az irányító cél és a nézőpont pozitív. Azt keresd, hogy hogy fogod tudni megoldani, elérni, kezelni, élvezni. Ha közben jön valami “nem szeretem”, tedd helyre, de ne nyomd el.

Izgalmas önfelfedező túrát!

Ha neked hasznos volt, másoknak is az lesz, oszd meg bátran!

Rita Bakradze és Kollár Andrea
Végtelen Lehetőség
Keress minket a Facebookon is, hogy olvashasd rövid tippjeinket, napi írásainkat és a meseszombatokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.